Cégünkről

Társaságunk 1991-ben alakult, a járműiparon belül a közösségi járművek elektronikai berendezéseinek fejlesztésére, gyártására és javítására. A magántulajdonú céget jelenleg is az alapítók irányítják, így biztosítva a szükséges, fejlődés mellett a cég szerkezeti állandóságát.

A cég vezetői és munkatársai önkormányzati közlekedési vállalatoknál – elsősorban a BKV Zrt-nél – szereztek szakmai tapasztalatokat és gyakorlatot, amit rendkívül jól tudnak hasznosítani a járműelektronikai gyártásban.

A járműelektronika szerteágazó világában a cég kezdetben kisebb célműszereket, vezérlő elektronikákat gyártott, majd az idők folyamán fokozatosan a közösségi járművek ajtó elektronikájának fejlesztésére, gyártására helyezte a hangsúlyt (vezérlés, mozgásérzékelés, utasvédelem).

A termékskálán szerepelnek levegős- és elektromos ajtómozgató, működtető rendszerek is. Így gyártmányaink megtalálhatók városi autóbuszokon (Debrecen, Győr, Székesfehérvár, Szeged, Temesvár), helyközi Volán buszokon, svájci kistérségi buszokon, budapesti trolibuszon (BKV Zrt.), és budapesti villamosokon (BKV Zrt.) is.

Külön is kiemelnénk, hogy a Debrecenben üzemelő 100 db Volvo-Alfa Civis 12 autóbuszon a mi vezérlő elektronikánk működteti az ajtókat.

A tulajdonosok az összegyűlt szakmai tapasztalatok ismeretében alkalmasnak tartják vállalkozásukat akár külföldi projektekben is részt venni, elsősorban villamos felújításban és/vagy új járműgyártásban. Van kifejlesztett rendszerünk vasúti ajtók mozgatására, működtetésére is.

Legújabb fejlesztéseink:

A BKV Zrt. 2003-2004 évben 80 db TÁTRA T5C5 típusú villamosát korszerűsítette, többek között szelektívvé tette az ajtóműködtetést és becsípődés elleni védelemmel is ellátta az ajtókat. Cégünk az ajtóvezérlőket szállította a korszerűsített villamosokhoz.

Jelenleg – 2010-2011. évek – zajlik a járművek nagyfelújítása. A felújítás keretében mi is felújítjuk az ajtóvezérlőket, többek között automatikus ajtózárás funkcióval látjuk el őket. Ennek szerepe hideg időben, az utastér kihűlésének a megakadályozásában van.

Újdonság számunkra a lakókocsik oldalfalát kitoló szerkezet vezérlése. Az oldalfal kitolása a belsőtér megnagyobbítását eredményezi, vezérlésnél fokozottan figyelni kell a működtetett fogazatok együtt futására.

Foglalkozunk még az időjárás viszonttagságainak kitett, különböző folyadékokat tartalmazó tartályok automatikus fűtésével. Cél megakadályozni hideg időben a tartályok elfagyását.

Együttműködő partnereink:

IKARUS Szegedi Alkatrészgyártó Kft., Metál 99 Kft. (ajtók, mechanikus elemek gyártása), AtySoft Kft. (szoftverfejlesztés), Bosch-Rexroth Kft. (ajtómozgató pneumatikák gyártása).

A rendszerek tervezésénél a következő alapvető filozófiát követjük:

  • Biztonságos rendszerek kialakítása.
  • Karbantartás mentes működtetés.
  • Üzemeltetői igények maximális figyelembe vétele.